Darvas annyira kért régebben katona történeteket, ismerőseimet, akikkel a cserépi kaszárnyában szolgáltam értesítettem, Szomolyán, Noszvajon, sőt Cserépfaluban is, hogy legyenek, szívesek írjanak katonatörténeteket, a blogba de sajnos zárt fülekre találtam, vagy csak nem akarják megosztani félve őrzött titkukat. Egy ilyen nekem is van, de úgy döntöttem elmesélhetem, hiszen attól nem leszek kevesebb, legfeljebb pár embernek derűs perceket okozok. A történtek után Én is nagyot nevettem, de akkor….??
Tehát a történet:
Mindez az után történt, hogy alapkiképzésről visszakerültem a cserépi kaszárnyába. Divat volt akkoriban a humoros katonai képeslapok küldése szeretteinknek, elég sok féle volt. Én is küldtem haza szeretteimnek, de soha nem hittem volna, hogy egy dolog azok közül, ami a képeslapokon volt velem is megtörténik.
„Kedves” rajparancsnokaink erős kézzel, verték a fejünkbe az őrszolgálat rejtelmeit, még a háló felmosása közben is azt kellet mondani, ami a szabályzatban volt az őrszolgálatról. Pár hét után, mert hamar tanul a baka, ha rá van szorítva őrségbe is lépettünk, és nagyon szorgosan be is lettünk osztva, az írnokunk jóvoltából, mint kopaszok őrszolgálatra. Az egyik öreg őr katona nevezetesen - biztos nem haragszik, ha leírom a nevét- Rózsa Sándor mindig azt mondta felkészítésen. Majd ha maguk is leadták kopaszok a 350 őrséget ( nem elírás valóban 350 –et írtam,) maguk is fogják tudni, mint Én. Akkoriban még az öreg katona nem tegezte a kopaszt.
A történet kb. a 4-ik őrszolgálatomban esett meg velem, mert a kopasz az még figyelt, az öregebbek aludni jártak ki a toronyba.
Már langyosan cirógatta az ember arcát a friss tavaszi szél. Éjfélkor, lettem felállítva az őrhelyemre, a 4 sz őrhelyre. Hajnal volt kb. fél kettő, már vártam a váltást, és egyszer csak lépések zajára lettem figyelmes. Szinte vágni lehetett volna a sötétséget, semmit nem láttam, de tudtam ez még nem a váltás, kiszóltam az ablakon, Állj! Ki vagy? A géppisztolyomat előre húztam. Nagy csönd lett egy pillanatra, és most még feszültebben figyeltem, majd pár másodperc múlva ismét az ismerős lépések, és ki kiáltottam megint Állj! Vagy lövök! És csőre töltöttem a géppisztolyt, de közben járt az agyam, az erőben csak akkor lehet jól látni, ha telihold van, vagy ha lámpád van, -A kiabálásaimkor mindig csend lett, de utána megint lépéseket halottam, nem mondom, hogy nyugodt voltam, mert beindult a zabszem reakció.- és hirtelen kigyulladt a fejemben a fény hát itt a reflektor. Fölkapcsoltam és a felvillanó fényben mit láttam meg? Egy nagy tapsifüles vigyorgott rám az őrtorony aljából majd szépen tovább ugrált a lábain és ismét halottam a lépéseket. És elkezdetem nevetni, és alig tudtam abbahagyni, de gyorsan kellet cselekednem, nehogy megtudják ezt a hősiesnek éppen nem nevezhető történetemet. Gyorsan ki kellet üríteni a géppisztolyt és visszatenni a tárba a lőszert. Éppen, hogy végeztem, megint lépéseket hallok, Állj! Ki vagy? kiálltok, és jön a válasz Őrparancsnok! Váltás! Ez Kákóczki Artúr szakaszvezető elvtárs volt, a kopaszok soraiban a rettegett Iván.
Ez tehát az Én történetem. Én pont egy ilyen képeslapot küldetem haza a szeretteimnek, amin egy baka áll a toronyban és alatta egy nagy tapsifüles vigyorog. Már nem emlékszem mi volt a felirat ezen a képeslapon, de talán nem is az a legfontosabb, hanem, hogy a tapsifüles és Én is túléltük a nagy kalandot.
Kommentálók kérték