Vannak felfoghatatlan dolgok.
Az ember hall egy hírt és visszakérdez: Micsoda? Ez nem lehet igaz! Ilyen nincs!
És mégis. Van.
Megtörténik aminek nem szabadna megtörténnie, mert nem racionális, ép ésszel szinte fel sem fogható.
Szívós Jancsi halott. Váratlanul, értelmetlenül ment el. A világ már csak olyan, hogy az élet elvesztése a legtöbb esetben előre kiszámítható, mert az embert gyötri a betegség vagy a kor súlya, még a közúti baleset is mindennapjaink része, szörnyű de valós, mert a rohanó világ így követel áldozatokat.
És mégis, a vasárnap délelőtt futótűzként tovaterjedő telefonhívások azt bizonyították hogy a hihetetlen is lehet igaz. Egy életút alig felénél a befejezés több mint tragikus. Aki még tervez és készül, aki alkot és fejleszt, aki tudja hogy sok minden vár még rá, mert dolga van a világban-azt csak a rajta kívül lévő kegyetlen valóság állíthatja meg.
És jő a döbbenet: nem elég a szándék és a megvalósítás akarata ha a SORS, vagy az ÉLET, vagy bármi másképp rendelte el…
Ezért nagyon nehéz a búcsúzás. Mert még ma is működnek az automatizmusok, hívnánk a telefonon, várnánk a segítségét, hiszen Ő a mindennapjaink része volt. Nemcsak a munkánké, a magánéletünké is. Ugyan van-e valaki közöttünk akin így vagy úgy, de ne segített volna, lehet hogy csak egy tanáccsal. Mert megszoktuk,- igen, nemgondoltunk rá hogy talán sokszor zaklattuk is vele - hogy Jancsit bármikor lehetett csöngetni, hiszen Ő tudja azt amit mi nem.
Késő már, de KÖSZÖNJÜK JANCSI!
Befejezetlen, kettétört élete volt, de nem haszontalan. Keze nyomán családok százai már az az internetes infosztrádán szörfölnek, Hivatalok számítógépein általa frissített programok futnak.
Nagy űrt hagy maga után, és még magunk sem tudjuk hogyan tovább… De emlékezetünkben megmarad úgy ahogy mindig is volt.: jókedvű, tettrekész, fáradhatatlan munkatársnak, ismerősnek, barátnak.
NYUGODJÁL BÉKÉBEN!
Kommentálók kérték